Nature and Reason as Sources of Law in Joseph Ratzinger's Evaluation of Relativism
This dissertation is to fill the gap in accounting relativism by investigating the deficits of an exclusively positivist hermeneutics underlying it, and to bring to light the reasonability of nature and the harmony of the objective and subjective reason evidential in natural law. In his speech at Re...
Elmentve itt :
| Szerző: | |
|---|---|
| További közreműködők: | |
| Dokumentumtípus: | Disszertáció |
| Megjelent: |
2024-05-06
|
| Kulcsszavak: | Relativism, Positivism, Natural Law, Joseph Ratzinger |
| Tárgyszavak: | |
| Online Access: | http://doktori.ek.szte.hu/12059 |
| Tartalmi kivonat: | This dissertation is to fill the gap in accounting relativism by investigating the deficits of an exclusively positivist hermeneutics underlying it, and to bring to light the reasonability of nature and the harmony of the objective and subjective reason evidential in natural law. In his speech at Reichstag, Joseph Ratzinger proposed nature and reason - and the harmony of objective and subjective reason naturally rooted in the creative reason of God - as the true sources of law in finding the basis for normativity. From this starting point, I decided to inquire whether Natural Law clearly inform and convincingly provide the corrective for the problem of relativism. In order to be able to make a proposition, we need to first survey as to how the intellectual situation of relativism emerged in thinking about normativity, the task which I have concentrated in the first chapter. I identify four aspects in this respect: the de-hellenization of reason in the modern intellectual history, the divergence of the legal tradition of Natural Law into constitutional democracy and non-metaphysical conception of human rights, the political career of Marxism which had a particular influence on relativizing ethics, and the syncretism between the post-metaphysical philosophy of the West with Indian religions. In the light of this understanding, we may say that the methodological reduction of positivism is at the root of relativism. In the second chapter, I try to clarify this aspect. First, positivist method, with specialized knowledge about structure of matter, enables us to arrive at functional solutions in the technical realm. However, in order to bridge the gulf between the growth of technological progress and moral reason, we need to go beyond positivist reason. Second, the problem of ill-defined freedoms and undefined freedoms is always present due to the lack of sufficient attention to the connection between freedom and anthropology. Hence the need to go beyond positivism and re-read the human person’s nature. Third, the aspiration of civic solidarity requires more motivational force than what can be legally commanded by positive law. Fourth, positivism can result in God-eclipse in the society, as a result of which those who have the power impose their will on others. The objective of the third chapter is to understand natural law in four broad historical phases. The first phase considers the period from the classical foundations up to scholasticism. The second phase treats voluntarism, early modernity, and the Enlightenment. The third phase attempts to understand Natural Law vis-à-vis Legal Positivism. The fourth phase consider Natural Law’s encounter with the Critical Social Theory represented by Jürgen Habermas. Based on the study of natural law in its historical dimension, it can be assumed that the appeal to nature is ever present in normativity. In the concluding chapter, in line of Joseph Ratzinger’s thinking, I aim to re-read the concepts of nature and reason by considering its inevitable metaphysical, cultural, personalist, historical and theological roots. On the basis of the discussions, I hope it is reasonable to verify Joseph Ratzinger’s statement that the objective reason that manifests itself in nature presupposes a Creative Reason. If nature were to be an aggregate of objective data linked together in terms of cause and effect, then no ethical indication can be derived from it except some mere pragmatic and functional answers which have no serious binding effect on human conscience. Normativity is not merely a matter of formal consensus or correct procedures; it is the foundation that guarantee the absolute sacredness of human life; dignity that is not subject to modification by anyone. The Creative Reason, God understood as Logos, gives intelligibility to the creation and reason for human existence. By assenting to nature and reason in their proper normative meaning as willed by the First Legislator, relativism can be evaluated correctly. A disszertáció egyfelől a relativizmus hiányosságainak kiküszöbölésére törekszik az által, hogy feltárja a relativizmus alapjául szolgáló kizárólagosan pozitivista hermeneutika hiányosságait; másfelől rávilágít a természet észszerűségére, valamint az objektív és szubjektív ész harmóniájára, melynek evidenciája természetjogi kontextusban adódik. Joseph Ratzinger a Reichstagban tartott beszédében azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy a normativitás alapjainak megtalálását illetően a jog igazi forrásai a természet és az értelem – valamint az objektív és szubjektív értelem harmóniája, amely természetszerűen Isten teremtő értelmében gyökerezik. Ebből a pontból kiindulva döntöttem annak kutatása mellett, hogy vajon a természetjog koncepciója képes-e világosan körvonalazni a relativizmus problémáját, és képes-e meggyőző javaslatokat megfogalmazni annak korrigálására. Annak érdekében, hogy e téren képesek legyünk javaslatokat megfogalmazni, először azt kell áttekintenünk, hogy hogyan alakult ki a relativizmus a normativitásról való gondolkodásban; e feladatra összpontosítottam az első fejezetben. Ennek során négy szempontról beszélhetünk: az ész de-hellenizációjáról a modern eszmetörténelemben; a természetjog hagyományának fejlődéstendenciájáról az alkotmányos demokrácia és az emberi jogok nem-metafizikai felfogása irányába; a marxizmus politikai karrierjéről, amely sajátos hatást gyakorolt a etikára relativizálásának folyamatára; valamint arról a szinkretizmusról, mely a Nyugat posztmetafizikai filozófiája és az indiai vallások között valósult meg. Mindezek áttekintése nyomán azt állíthatjuk, hogy a relativizmus a pozitivizmus módszertani redukciójában gyökerezik. A második fejezetben ezt a szempontot próbálom tisztázni. Először is, a pozitivista módszer az anyag szerkezetére vonatkozó szakspecifikus ismereteivel lehetővé teszi számunkra, hogy funkcionális megoldásokhoz jussunk el az életvilág technikai térületén. Ahhoz azonban, hogy áthidalhassuk a szakadékot a technológiai haladás növekedése és az erkölcsi értelem között, túl kell lépnünk a pozitivista értelmen. Másodszor, a rosszul definiált és meghatározatlan szabadságjogok problémája mindent átható módon van jelen, mivel a szabadság és az antropológia kapcsolata nem kapott kellő figyelmet. Ebből következik, hogy túl kell lépnünk a pozitivizmuson, és újra kell értelmeznünk az emberi személy természetét. Harmadszor, a polgári szolidaritásra való törekvés nagyobb motivációs erőt igényel, mint amennyit a pozitív jog törvényesen elrendelhet. Negyedszer, a pozitivizmus isten-fogyatkozást eredményezhet a társadalomban, aminek következtében a hatalom birtokában lévők ráerőltethetik akaratukat másokra. A harmadik fejezet célja a természetjog értelmezése négy tág értelemben vett történelmi szakaszban. Az első szakasz a természetjog klasszikus megalapozásától a skolasztikáig terjedő időszakot veszi figyelembe. A második szakasz a voluntarizmust, a korai modernitást és a felvilágosodást tárgyalja. A harmadik szakasz a természetjogot a jogi pozitivizmussal szembeni ellentétében veszi szemügyre. A fejezet negyedik része a természetjog találkozását vizsgálja a Jürgen Habermas által képviselt kritikai társadalomelmélettel. A természetjog történeti dimenziójában való vizsgálata alapján feltételezhetjük, hogy a normativitást alapvetően jellemzi a természetre való hivatkozás. A befejező fejezetben Joseph Ratzinger gondolkodásának megfelelően a természet és az értelem fogalmait kívánom újraértelmezni, figyelembe véve annak elkerülhetetlen metafizikai, kulturális, perszonalista, történelmi és teológiai gyökereit. A megelőző problémák tárgyalása alapján úgy vélem, hogy igazolható Joseph Ratzinger azon állítása, miszerint a természetben megnyilvánuló objektív értelem teremtő-kreatív észt feltételez. Ha a természetre úgy kellene tekintenünk, mint ami pusztán objektív adatok kauzálisan kapcsolódó összessége, akkor ebből semmiféle etikai implikáció sem származtathatna, kivéve néhány egyszerű pragmatikus és funkcionális választ az etika kérdéseire, amelyeknek azonban nincs komoly kötelező érvénye az emberi lelkiismeretre nézvést. A normativitás nem pusztán formális konszenzus vagy helyes eljárások kérdése; ezzel szemben a normativitás maga az az alap, amely garantálja az emberi élet abszolút szentségét; az maga az a méltóság, mely nincs alávetve annak, hogy bárki megváltoztathassa. A Teremtő Értelem, amely nem más, mint a Logoszként felfogott Isten, teszi érthetővé a teremtést és az emberi létezés okát. A relativizmus akkor értékelhető helyes módon, ha a természetnek és az értelemnek azt a megfelelő normatív jelentést tulajdonítjuk, mely megegyezik az Első Törvényhozó akaratával. |
|---|