A méz poilenanalitikai vizsgálatának és a pollenspektrumok kiértékelésének kérdéséhez
Auf Grund der üblichen chemischen und physikalischen Untersuchungsmethoden kann die botanische Herkunft und Zusammensetzung eines Honigs nicht bestimmt werden. Auch die organoleptische Prüfung gibt kein einwandfreies Ergebnis. Dagegen ist die mikroskopische Untersuchung der geformten Bestandteile de...
Elmentve itt :
| Szerző: | |
|---|---|
| Dokumentumtípus: | Cikk |
| Megjelent: |
Műszaki Könyvkiadó
Budapest
1955
|
| Sorozat: | Élelmiszervizsgálati közlemények
1 No. 1 |
| Kulcsszavak: | Élelmiszervizsgálat - analitikai kémia - módszer, Élelmiszerkémia - módszer |
| Tárgyszavak: | |
| Online Access: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/81650 |
| Tartalmi kivonat: | Auf Grund der üblichen chemischen und physikalischen Untersuchungsmethoden kann die botanische Herkunft und Zusammensetzung eines Honigs nicht bestimmt werden. Auch die organoleptische Prüfung gibt kein einwandfreies Ergebnis. Dagegen ist die mikroskopische Untersuchung der geformten Bestandteile des Honigs, hauptsächlich der Pollenkörner, aber auch anderer Pflanzenteile (z. B. Pilzsporen, Algenzellen) sehr geeignet die Herkunft und Zusammensetzung des Honigs zu bestimmen. Über die Ürage, wie der Pollen in den Honig gelangt, und unter den verschiedenen Wegen welcher der wichtigste ist, sind die Meinungen verschieden. Verfasser ist der Ansicht, dass der grösste Teil der Pollenkörner durch Anhaften an dem Bienenkörner in den Bienenstock und dann in die Waben kommt. Die Zahlen der Pollenbilder, das heisst die rohen Pollenprozente darf man nicht mechanisch auf den Honig übertragen, da das Verhältnis der Pollenkörner zueinander oft ein anderes ist, als das des Honig- bzw. Nektaranteiles. Wenn eine Pollenart im Honig als Leitpollen nachgewiesen wird, das bedeutet nicht unbedingt, dass der entspechende Honig von derselben Pflanze eingetragen wurde. Es gibt nämlich unter den Honigpflanzen, die viel N ektar und wenig Pollen (z. B. Robinie, Linde), dagegen solche, die wenig Nektar und viel Pollen (z. B. Edelkastanie) spenden. Eine grosse Zahl der Pllanzen, nämlich die Pollenpflanzen und die Anemophilen erzeugen keinen Nektar, wie z. B. Königskerze, Mohn, bzw. die Koniferen, Gräser, sie spenden den Bienen nur Pollen. Trotzdem kommen die Pollenkörner der Letzteren manchmal sogar als Leitpollen vor. Es ist klar, dass dieselben Pollenzahlen einmal mehr, anderstmal weniger Nektar bedeuten im Honig, sie müssen daher dementsprechend korrigiert werden. Verfasser h at die Ausarbeitung eines Korrektionsverfahrens versucht. Die Pflanzen der Bienenweide wurden in vier Klassen eingereiht. Zu der Klasse О gehören die Pollenpflanzen und die Anemophilen, zur Klasse P Pflanzen mit viel Pollen und wenig Nektar, zur Klasse N diese mit wenig Pollen und viel Nektar, zur Klasse NP alle übrigen Pflanzen, die als Pollen- und Nektarspender eine Mittelstellung haben. Als Grund der Klassifikation wurde die absolute Zahl der in Gewichtseinheit nachweisbaren Pollenkörner angenommen. Als Nektarfaktor gelten die Zahlen, die zeigen, dass in den obgenannten Klassen eine gewisse Anzahl der Pollenkörner wieviel Nektar enspricht. Die Nektarfaktoren multipliziert mit den entsprechenden Zahlen der Pollenbilder (Pollenprozente) geben die Korrektionswerte. Die Summe der Letzteren, in Prozenten umgerechnet geben die rohen Nektarprozente. Zu der Berechnung der wirklichen Nektarprozente braucht man zwei Daten: die rohen Pollenprozente des Pollenbildes und die rohen Nektarprozente. Mit Hilfe des begefiigten Grafikons geht die Feststellung der Herkunft und Zusammensetzung des Honigs leicht und rasch vor sich. Die Angaben des Korrektionsverfahrens sollen vorläufig nur als annähernde betrachtet werden. Es ist klar, dass an Hand weiterer Untersuchungen und Erfahrungen Klasse NP auf Unteiklassen aufgeteilt werden muss, und das zur Einschaltung von weiteren Kurven führen wird. Dadurch wird eine zunehmende Genauigkeit der Methode erreicht. Arra a kérdésre, hogy egy adott méz milyen virágok nektárjából, milyen arányban keletkezett, a szokásos kémiai és fizikai vizsgálati módszerekkel feleletet adni nem lehet. Az érzékszervi vizsgálat, szubjektív voltánál fogva megbízhatatlan ; nagy tévedések forrása lehet. Mindezekkel szemben a mézben mikroszkópos vizsgálat útján kimutatható alakos elemek, főleg a virágporszemecskék igen alkalmasak arra, hogy az egyes pollenfajok, valamint egyéb növényi részek (gombaspórák, moszatsejtek stb.) mennyisége alapján készült pollenspektrumokból kiindulva, a méz származására, összetételére és egyéb sajátságaira következtethessünk. Arra nézve, hogy a pollen mimódon kerül a mézbe, s a lehetőségek közül melyiknek van nagyobb jelentősége, megoszlanak a vélemények. A szerzőnek az a meggyőződése, hogy a pollen legnagyobb része a méhek testfelületének közvetítésével jut a kaptárba, majd a lépek sejtjeibe. A pollenspektrumok százalékos adatai nem vihetők át mechanikusan a mézre, mert a pollenfajok mennyiségi aránya sok esetben nem azonos a méz összetételével. Ha egy növény pollenje túlsúlyban is van a pollenspektrumban, ez nem mmdig jelenti azt, hogy a szóbanforgó méz főleg annak a növénynek nektárjából származott. Vannak ugyanis sok nektárt és kevés virágport (akác, hárs), kevés nektárt és sok virágport (gesztenye, nefelejcs) adó növények, továbbá olyanok is, amelyeknek nincs nektárjuk, mint a pollennövényeknek (ökörfarkkóró, mák) és az anemofiloknak (fenyők, pázsitfűfélék). Ennek következtében ugyanannyi pollen egyszer több, másszor kevesebb nektár jelenlétére utal, mint ahány százalékban a mézben kimutatható. A pollenanalízis adataiból tehát csak a pollenspektrumok korrekciója útján lehet következtetni a méz származására, összetételére. Ilyen korrekciós eljárás alapelveit dolgozta ki a szerző. A méhlegelő növényeit négy osztályba (0,-N, P, NP) sorolja, azon az alapon, hogy adnak-e nektárt (mézelő növények) vagy sem (pollennövények és anemofilok). Az utóbbiak a О-osztályba tartoznak, míg a mézelő növények közül a sok pollent és kevés nektárt adók a P-, a kevés pollent és sok nektárt adók az N-, végül a pollen- és nektárszolgáltatás tekintetében középhelyet elfoglaló növények az NP-osztályba vannak sorolva. Nyilvánvaló, hogy az NP-osztályt kísérleti adataink bővülése kapcsán alosztályokra keli majd tagolni. Az osztályozás alapjául a súlyegységnyi mézben kimutatható pollenszemecskék abszolút száma szolgait, amelyekből ki lehetett számítani, hogy az egyes osztályokban ugyanannyi pollenszemeikére menynyi nektár esik. Ezt fejezik ki a nektárfaktorok. A pollenspektrumok százalékos adatai megszorozva a megfelelő nektárfaktorral, a korrekciós értékeket adják. A nyers nektárszázalékokhoz úgy jut el a szerző, hogy a korrekciós értékeket százalékokra számítja át. A továbbiakban minden számottevőbb pollenfajnál két adatra van szüksége : a nyers pollenszázalékra és a nyers nektárszázalékra. Ezekből számítja ki a valódi nektárszázalékokat, amelyek megközelítő pontossággal mutatják, hogy a kérdéses méz milyen növények nektárjából, milyen arányban keletkezett. A grafikus ábrázolás feleslegessé teszi a hosszadalmas számításokat, és ezáltal nagymértékben meggyorsítja a pollenspektrumok helyes kiértékelését. |
|---|---|
| Terjedelem/Fizikai jellemzők: | 3-18 |